links contact us enrol today home
Üdvözöljük a MindLab honlapján!
A MindLab
Szülőknek
Pedagógusoknak
Kapcsolati információ
A MindLab Magyarországon
conf/gfx_hu/enrol_home.gif





 
A MindLab

 

Melyek az előnyei?

  

 

A gyerekek nagyon szeretik a MindLab-et –a játékok lekötik őket, és serkentve érzik magukat a megtanult és alkalmazott gondolati fogalmak által. A készségek, amelyeket a MindLab során elsajátítanak, segítségükre lesznek az iskolában és az életben is. 

 

        „A MindLab órák tényleg fontosak, mert úgy segítik elő gondolkodásunk fejlődését, hogy sok szórakoztató kihívással szembesülünk. Én az előre tervezés fontosságát, és a saját hibáimból való tanulás szükségességét sajátítottam el.”

 

A szülők tisztában vannak azzal, hogy amit a MindLab nyújt a gyerekeknek, azt egy sűrített tanmenetben nehéz biztosítani. Tudják azt is, hogy a mai fejlett világban, amelyben a gyerekek rengeteg időt töltenek el a tv és számítógép monitorja előtt, ezek a játékok egyedi lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek a társas kapcsolataik, az együttműködés, a másokkal szembeni figyelem és törődés jobbítására és a saját társaságon belüli viselkedéskultúrájuk fejlesztésére. Azt is tudják, hogy gyermekeik élvezik a MindLab óráit.

 

Örömömre szolgált, hogy közvetlen szemtanúja lehettem annak, hogyan segítette az Önök programja a fiam fejlődését az év során, ahol fontos stratégiai fogalmakat ismert meg.”

 

Az iskoláknak előny a MindLab program bevezetése, mivel a játékokkal oly módon köti le a gyermekek figyelmét, hogy a legfogékonyabbak együtt tanulnak a lassúbb felfogásúakkal. A MindLab program a játékokat helyezi a középpontba, és katalizátorként alkalmazza azokat a gondolkodási, a társadalmi és érzelmi készségek elsajátítására. Mindezek kiegészítik és szélesítik az iskolai tanmenetet.

 

„A gyerekek imádják a MindLab órákat, és egész héten lélegzetvisszafojtva várják azok eljöttét. Örömmel szemléljük, hogy az ott tanítottak hogyan kerülnek kifejezésre és nyilvánvalóvá, nemcsak egyéb iskolai órákon, hanem a gyerekek egymás közötti kapcsolatában, a szünetekben és olyan helyzetekben, amelyek során a gyerekeknek versenyhelyzeteket és érzelmi alapokon történő megoldásokat is kell alkalmazniuk.”  

 

 

 

 

 

 

Kiken segít?

  

A MindLab a gyerekek teljes spektrumának fejlődését segíti: az okos gyerektől a nehezebben tanulókig, a társadalmi és érzelmi gondokkal küszködőkig, a középszerűekig. Minden gyerek a játékokhoz viszonyít. A tanmenet minden egyes játéka minden egyes gyerekben más és más intelligenciát és tehetséget hoz ki, legyen az emelt fővel való veszítés, kihívások keresése egy ellenféllel szemben vagy a különleges térbeli gondolkodás készsége.

  

A MindLab felhasználható bizonyos csoportok szükségleteinek kielégítésére is: tehetséges és jó képességűek programja, veszélyeztetett kamaszok, szülői kurzusok, közösség életébe való integrálás, multi-kulturális programok, dolgozó szülők iskolaidőn kívüli tanfolyamai, iskolára előkészítő programok, szabadidő klubok, játszóházak, fiatalok fesztiváljai, a közösségen belüli intergenerációs programok, az idősebbek részére 60 feletti klubok, idősek otthona, kórházban lévő gyermekek részére megtartott tanfolyamok.

 

A MindLab innovatív oktatási programjában 4-16 év közötti gyerekek egy olyan tanmenetet követnek, amelyben játékok széles skálájának segítségével megismerik a felismerő, szociális és érzelmi fogalmakat, és elsajátítják ezek alkalmazását a tanulmányi előmenetelükben és magában az életben is. A MindLab segít a gyerekeknek abban, hogy megtanulják, fejlesszék és alkalmazzák ezeket a kiemelten szükséges készségeket. A MindLab tiszta szórakozás!  A gyerekek figyelmét teljesen leköti, és játék közben tanulnak. 

 

A program nagy erőssége abban rejlik, hogy lehetővé teszi a gyerekeknek életkészségeik fejlesztését élvezetes és gyakorlatias módon. Gondolkodási folyamataik kikristályosodása mellett még az alábbi készségek terén is fejlődnek:

 

Döntéshozatal

Önfegyelem

Személyes felelősségvállalás

MemóriafejlesztésValószínűség-számítás

Csoportosítás és sorrendbe állítás

Problémamegoldás–Tudományos gondolkodás

Kommunikációs folyamatok

Logikus gondolkodás–Tervezés és kivitelezés

Matematikai gondolkodás

Társas együttműködés–Kutatási módszerek

Térbeli gondolkodás

 

A MindLab kiemelt erőssége, hogy a gyerekek érzelmi, etikai megközelítését is fejleszti, és párhuzamosan kialakít egy társas együttműködési és megértési kultúrát. A MindLab a gyerekek teljes spektrumában – a tehetséges és jó adottságokkal rendelkezőkön át a különleges bánásmódot igénylőkig bezárólag – segítséget nyújt mindenkinek egyéni képességeik és intelligenciájuk fejlődésében.

 

 

 

 

Mitől egyedi a MindLab?

 

 A MindLab ott ragadja meg a gyerekek figyelmét, ahol azt a legjobban leköti – a játékon keresztül. A MindLab élvezetessé teszi a tanulást.

  

A MindLab tanmenet részletes óratervet biztosít, amely többféle oktatási eszközt tartalmaz, mint pl. mesemondás, párbeszéd, megbeszélés, rejtvények és szemléltetők. Ezek segítségével juttatjuk át és erősítjük meg a gondolati fogalmakat és tisztázzuk, hogy ezek a gyerekekre és az életükre is vonatkoznak.  

  

A MindLab megtanítja a gyerekeket, hogyan gondolkozzanak a gondolkodásról. Megtanítja a gyerekeket a gondolati megközelítésekre, egyéni néven nevezi ezeket a megközelítéseket és megérteti, melyik gondolati megközelítést melyik jellemző probléma megoldásánál használhatják a legsikeresebben.

  

A MindLab fejleszti a gyerekek társasági készségeit: a csapatmunkát, az együttműködést… Fejleszti a szóbeli és nem-szóbeli kommunikációs készségeket.

  

A MindLab fejleszti a gyerekek érzelmi készségeit: hogyan dolgozzák fel a sikert, a kudarcot, hogyan uralkodjanak érzelmeik felett és hogyan tanuljanak saját hibáikból.  

 

A MindLab az oktatás és a gondolkodás területén széles elméleti alapokra épül. Dewey elméletén alapul (a tanuló a tanulási folyamat középpontjában van), Gardner-én (összetett intelligencia elmélet), Perkins-én (átvitel-elmélet) és Feuerstein-én (eszközökkel dúsítás) és mindezeket a gyakorlatban alkalmazza.  

 

A MindLab gyerekekre kifejtett kedvező hatását a Yale Egyetemen végzett kutatás is alátámasztja. A kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik a MindLab tanmenetét követik, számottevő és maradandó javulást értek el a stratégiai érvelés és a problémamegoldás területein. A Yale kutatói most azt vizsgálják, van-e egyértelmű összefüggés a MindLab-ben való részvétel és a megjavult iskolai eredmények között.

 



Computer + Designed by... Powerwd by...